27.-én volt a kicsi fiam második születésnapja. A nagycsalád összegyűlt délután a fiatalurat ünnepelni. Gyártattunk neki egy porszívó alakú tortát, mert mostanában nagyon rá van csatlakozva a nevezett eszközre.
A délután eltelt, sőt az este is. 10 óra magasságában hazafuvaroztam az anyósomat. Nem picit fáradtan az egész napi rohangálás után hazaérek és próbálnék behaladni a kertkapun.
Na ez nem jön össze, mert valami okos BMW-s (ki más) teljesen beállt a kapuba (azt ugye mondanom se kell, hogy az utcán természetesen öt méterrel arrébb volt olyan hely, ahol nem zavart volna senkit.
Elkezdtem dudálni, hogy hátha valaki észreveszi. Hát nem. Mintegy 15 perc alatt majdnem az összes szomszéd kijött az ablakba, hogy ki az a barom, aki dudál. Ebből arra következtettem, hogy nem a mi házunkban található a tulaj.
Nagyon berágtam. Beálltam az okostojás elé két centire. Majd elindultam fel a lakásba a párom autókulcsáért. Be akartam állni mögé két centire a másik autoval.
A párommal a lépcsőn találkoztunk, mert ő közben rájött, hogy én vagyok az az őrült, aki esztelenül dudál. Neki még volt egy ötlete, hogy hátha a barátnőjénél van valaki.
Felhívta.
Nyert.
Fickó előkerült, még volt hozzá néhány keresetlen szavam, melyben tudattam vele, hogy ha most nem jön, akkor lett volna még három perce addig amíg már nem tud mozogni az autójával.
Távozott.
Úgy döntöttem a nagy idegbetegségemre, hogy erre inni kell. Feljöttünk a lakásba így hárman (a barátnő, a párom és én). Megkínáltuk a barátnőt a fiam tortájából. A hölgy elkezdett gondolkozni. Majd a következővel állt elő:
A fickó, akinek az előbb leharaptam a fejét cukrász. Abban a cukrászdában ahol a tortát rendeltem és mesélte neki, hogy csinált ma egy porszívó alakú tortát...