You are here:   Blogs
  

27.-én volt a kicsi fiam második születésnapja. A nagycsalád összegyűlt délután a fiatalurat ünnepelni. Gyártattunk neki egy porszívó alakú tortát, mert mostanában nagyon rá van csatlakozva a nevezett eszközre.

A délután eltelt, sőt az este is. 10 óra magasságában hazafuvaroztam az anyósomat. Nem picit fáradtan az egész napi rohangálás után hazaérek és próbálnék behaladni a kertkapun.

Na ez nem jön össze, mert valami okos BMW-s (ki más) teljesen beállt a kapuba (azt ugye mondanom se kell, hogy az utcán természetesen öt méterrel arrébb volt olyan hely, ahol nem zavart volna senkit.

Elkezdtem dudálni, hogy hátha valaki észreveszi. Hát nem. Mintegy 15 perc alatt majdnem az összes szomszéd kijött az ablakba, hogy ki az a barom, aki dudál. Ebből arra következtettem, hogy nem a mi házunkban található a tulaj.

Nagyon berágtam. Beálltam az okostojás elé két centire. Majd elindultam fel a lakásba a párom autókulcsáért. Be akartam állni mögé két centire a másik autoval.

A párommal a lépcsőn találkoztunk, mert ő közben rájött, hogy én vagyok az az őrült, aki esztelenül dudál. Neki még volt egy ötlete, hogy hátha a barátnőjénél van valaki.

Felhívta.

Nyert.

Fickó előkerült, még volt hozzá néhány keresetlen szavam, melyben tudattam vele, hogy ha most nem jön, akkor lett volna még három perce addig amíg már nem tud mozogni az autójával.

Távozott.

Úgy döntöttem a nagy idegbetegségemre, hogy erre inni kell. Feljöttünk a lakásba így hárman (a barátnő, a párom és én). Megkínáltuk a barátnőt a fiam tortájából. A hölgy elkezdett gondolkozni. Majd a következővel állt elő:

A fickó, akinek az előbb leharaptam a fejét cukrász. Abban a cukrászdában ahol a tortát rendeltem és mesélte neki, hogy csinált ma egy porszívó alakú tortát...

Eddig a DotNetNuke-al kapcsolatban csak a problémáimról számoltam be. Most álljon itt az első megoldás.

Van Full-Text RSS !!!

Ezzel a dologgal három bajom volt:

1. A jövőbeni működésemhez saját magamnak is, és másoknak is statisztikákat kell produkálnom a működésemről. Ez az egyik oka annak, hogy egyáltalán belekezdtem az önálló oldal gyártása című projectbe. Azt gondoltam, hogyha nem csinálok full-text RSS-t akkor az olvasót ráveszem, hogy ellátogasson az oldalra, javítva ezzel a statisztikámat (egyelőre fogalmam sincs, hogyan lehetne a feed olvasást statisztikázni). Közben többen jelezték, hogy legyek olyan kedves és csináljak full-text feedet. Átgondoltam. Ám legyen.

2. Már az elején gondot okozott, hogy annak ellenére, hogy a dokumentáció ezt írja nem generál automatikusan summary-t.

3. Ugyan megtaláltam, hogyan lehet full-text feedet csinálni, de ez a 2. pontból következik, így meg vagyok lőve. Nincs automata summary - nincs full-text feed.

Akkor a megoldás:

Automata summary azért nincs, mert az FCK Editor magától bepakol valamit az üres szöveges mezőbe, a blog motor ebből azt érzékeli, hogy írtam summary-t tehát nem generál.
Ezt két módon lehet rendbetenni. A kézi hajtány mód, hogy basic text-re kapcsolom a formot és kitörlöm, amit az FCK belerakott. Az automata megoldás, hogy kicsit reszelgetek az FCK konfigján. Ezt:

FCKConfig.FillEmptyBlocks    = false ;

kell két fájlban javítani. Ezekben:

[dnnroot]\Providers\HtmlEditorProviders\Fck\FCKeditor\fckconfig.js
[dnnroot]\Providers\HtmlEditorProviders\Fck\Custom\fckconfig.js

Na nem én vagyok ilyen okos, hanem itt találtam a megoldást.

Ha ezzel megvagyunk, akkor teljes summary-t gyártani már nem nagy kaland, összesen a blog modul konfigjában a "Limit Auto-Generated Entry Summary To" című beállítást kell 0-ra állítani.

Na ezt se magamtól tudom, hanem innen szedtem.

Plusz megjegyzés. A 0 nem jó, mert akkor nincs link a teljes bejegyzésre. -1 lett a megoldás, ez már saját felfedezés.

Már korábban írtam róla, hogy elkövettem egy ingyenes vírusirtót az Exchange 2007-hez. Most elkészült ennek az Exchange 2003-al vagy IIS SMTP szerverrel használható változata. Mind a kettő megtalálható a http://www.clamagent.org -on.

További kalandozások következnek a DotNetNuke világában.

Tegnap beharangoztam, hogy a blogom költözik ide. Rögtön kaptam is megjegyzést hozzá, hogy

1. Nem lehet kommentet írni.

2. Ha azt akarom, hogy olvassák, csináljak full text rss-t.

Az elsőhöz annyit, hogy lehet kommentet írni, de csak bejelentkezve. Ezen nem is nagyon szeretnék változtatni, mert kíváncsi vagyok, hogy ki jár erre. Kiraktam egy szöveget, ami tájékoztat erről. A másodikon egyrészről sokat gondolkozom, hogy szeretném-e. Valószínűleg meg fogom csinálni. Másrészről, még nem sikerült kibogarásznom, hogyan lehet megcsinálni.

Az egyéb bajom viszont kínos. Elkezdtem a Downloads szekcióba átköltöztetni a saját honlapomon, valamint a skydrive-on található fájlokat. Ezek egy része viszonylag méretes. A beépített korlátokat sikerült átlépnem a web.config szerkesztgetésével, de változatlanul nem tudom a 40MB fölötti fájljaimat feltölteni, mert egy 404-es hibát kapok. A korlát valahol 30 és 40 mega között lehet.

Egyenlőre küzdök.

Kicseréltem a logót, de ennél több kellene. Kéne valami design-t elkövetni, amihez nem értek. Se design, se DNN skinning oldalról.

A lokalizációval jó lenne még tenni valamit, mert jelenleg elég korlátozott a több nyelv használata.

Folyt. köv.

Az elmúlt hónapjaim nagyrészt a Microsoft Dynamics CRM bevezetésünkkel töltöm. Ennek kapcsán be kellene tölteni a partnertörzset. Az ügyviteli rendszerünkből származó adathalmaz mára többszörös tisztításon esett át. Ma rendbe akartam rakni az országkódokat, ugyanis az eredeti rendszerben sok külföldi partnerünk magyar országkóddal szerepelt.

A CRM alapvetően a címzésnél nem használ országkódokat. A saját ügyviteli rendszerünk kódjait pedig nem akaródzott használni, tekintve, hogy a kiadás sorrendjében generálódik, így nem kötődik semmihez.

Kiadó vállalat lévén, adódott, hogy a Magyar Posta országkódjait használjam. Kaptam is egy listát, ma nekiugrottam a munkának.

Az első dolog, ami szembejött, hogy Magyarország nincs rajta. Ám legyen, 0-ás nincs, önkényesen Magyarország fogja kapni a 0-át. Amint tüzetesebben nézem a listát, mit találok...

 

Édes arany bogaraim, 2008-at írunk.

Elkészült a legújabb elkövetményem. Ezt most remegő kézzel adom közkézre, mert ilyet még nem csináltam. Mit is? Portált. Pontosabban írtam egy programocskát (ilyen már volt) és ehhez készítettem egy web portált (ilyen még nem volt).
Ha valakit érdekel, hogyan lehet az Exchange 2007-hez ingyenesen vírusirtót fabrikálni, akkor az itt talál megoldást:
http://www.clamagent.org

 Megjegyzés

Ahhoz, hogy megjegyzést tégy a bejegyzésekhez, regisztrálnod szükséges. Egyszerűen válaszd ki a regisztráció linket a jobb felső sarokban és add meg a szükséges információkat. Ha bejelentkeztél, fűzhetsz megjegyzést a bejegyzésekhet. 

Már regisztráltál? Kattints ide a bejelentkezéshez. 

 

 Keresés